Paranormális történetek

2016.már.06.
Írta: S Dániel komment

Paranormális történetek #2 - Egy igazán ijesztő eset

Egy igazán ijesztő eset

 Az egyik különösen ijesztő eset 1978. október 3-án, este kilenc óra táján történt, amikor egy férfi, kétéves lánya társaságában egy hegyre autózott fel, Sayama City közelében. A férfi egy falatozó tulajdonosa, aki buzgó rádióamatőr is volt egyben. Azért utazott ezen a tájékon, hogy nem korlátozott rádióadást és –vételt tudjon létesíteni fivérével, aki tőle nagyon messze élt. Egyszer csak az autó utasterében hirtelen nagy világosság támadt. A fény érdekes módon azonban csak az utastérre korlátozódott, semmi sem szivárgott ki a kocsi ablakán. A következő pillanatban a férfi észrevette, hogy az idáig nyugodtan ült kislánya a hátsó ülésen fekszik, és erősen habzik a szája. Ugyanabban a pillanatban észrevett egy kör alakú, narancsszínű fényt, ami áthatolt a szélvédőn keresztül a hasához. Látta, hogy a fény az ég egy pontjából ered, és határozottan érezte, hogy valami fémes tárgy nyomódik a jobb halántékához.

A kocsi mellett egy földönkívüli, humanoid lényt vett észre, akinek a szájából egy csőszerű valami nyúlt ki, és ez volt az, ami a halántékához nyomódott. Vajon a lény így olvasott a férfi agyhullámaiban, vagy pedig valamiféle elektromos energiát szerzett ezáltal. A szemtanú elmondása szerint a humanoidnak kerek arca, két hegyes füle, két apró, mozdulatlan, kékesen ragyogó szeme volt, de nem volt nyaka, és egy háromszög alakú bemélyedés volt a homlokán. Szája a csövet tartotta, orrot nem lehetett látni. Amikor megpróbálta beindítani az autót, hogy azonnal elmeneküljön, a motor nem indult, és a lámpák sem működtek. Egyszer csak a lény elhomályosodott, majd eltűnt, és vele együtt a narancsszínű fény is. Az utastér világítása normális lett, a berendezések újra működni kezdtek, a motor azonnal beindult, a kislány pedig azonnal vizet kért az apjától.

 

Hát­bor­zon­gató lény ko­po­nyá­ját tár­ták fel

Orosz­or­szág­ban a he­gyek­ben egy fur­csa, ti­tok­za­tos do­bozra és két meg­döb­bentő for­májú ko­po­nyára buk­kan­tak a tu­dó­sok. A rejtélyes dobozra és a két koponyára Adigeföldön a hegyekben találtak Oroszország déli részén – írja a Komsomolskaya Pravda.

A cikk szerint a dobozon az “Ahnenerbe” logója látható.

Az Ahnenerbe a második világháború idején működő titkos náci szervezet volt az SS-en belül. Feladatuk az okkult és természetfeletti erők tanulmányozása volt.

A doboz feltűnően jó állapotban került a kutatók kezébe, fedelén világosan látható az Ahnenerbe hivatalos emblémája, mely rúna jeleket tartalmaz.

A doboztól nem messze egy csoport barlangász, Vlagyimir Melikov etnográfus vezetésével, két furcsa koponyát talált egy barlangban a Bolshoi Tjach-hegyen. Úgy tűnt, mintha megkövesedett állatok maradványai lennének.

De amikor részletesen kezdték vizsgálni a leleteket, libabőrösek lettek.

Nézzék ezt a vastag ujjnyi lyukat a fej alján, ez a gerinc alapja. És az elhelyezkedése azt jelzi, hogy ez a lény két lábon járt. A másik furcsa dolog az, hogy nincs koponyaboltozata és állkapcsa. A szája néhány lyuk, kör alakban elosztva. A szemgödrei szokatlanul nagyok, és két különböző, szarv alakú kinövéssel rendelkezik. Az arccsontjaik azonban laposak, mint az emberszabásúaknál -

A felfedezésről készült képeket azonnal elküldték Moszkvába, de a paleontológusok nem adtak konkrét szakvéleményt. Csak azt ismerték el, hogy még sohasem láttak ilyet.

Hátborzongató, de a csontokból vett DNS-minták semmilyen eddig ismert élőlény genetikai készletéhez nem hasonlítanak!

A felfedezők egyidejűleg a moszkvai történelmi tanszék mitológusainak szakvéleményét is kérték, akik szerint a leletek teljesen világosak. A koponya az ősi sumér Anunnakik, szarvas istenségek maradványa, akiknek a neve lefordítva “égből jöttet” jelent. A sumér mitológiában utalnak a földönkívüliekre, akik a világ teremtésében vettek részt.

“Felépíthetünk mindenféle verziót és feltételezést, de a maradványok, melyeket Adigeföld hegyeiben találtak, arra kényszerítenek, hogy elgondolkodjunk,”

- mondta Ivan Bormotov akadémikus.

Paranormális történetek #1 - Kisfiú egyedül

remiszto.jpg

 Volt egy kisfiú. A szülei éjszakára egyedül hagyták. De a fiú nem akarta és szólt is a szüleinek, hogy ő nagyon fél nem akar egyedül maradni. A szülei akkor ezt mondták neki:Ha félsz, akkor rakd le a kezed, és a kutya megnyalja, akkor nincs semmi baj. Ez a mondat némiképp megnyugtatta a fiút. A szülők elmentek. A kutya, ő agy nagy bernáthegyi volt. A fiú bevitte a házba a kutyust, egészen az ágya mellé. Megsimogatta, és bebújt az ágyba. Már majdnem elaludt amikor csöpögést hallott. Le rekja a kezét. A kutya megnyalja. A fiú meg is nyugszik. De később megint csöpögést hall. Megint lerakja a kezét. A kutya ismét megnyalja. Harmadszorra is hallja a csöpögést leszáll az ágyról, kimegy a konyhába. De a csapok el vannak zárva. A fürőbe is bemegy ott is elvannak zárva. Vissza megy a szobába. És észreveszi, hogy a kutya fel van akasztva a szekrényre. És a plafonra a kutya vérével volt felírva: Nem csak a kutya tud nyalni!

   megebb.jpg

süti beállítások módosítása